Oldal kiválasztása

A korábbi leckében azt boncolgattam, gondold végig, téged mi inspirál a scrapbookozásra? Ha megvan a válasz, akkor alakítsd ki mindezt magad körül! Tedd ki, helyezd el az alapmotivációt jelképező tárgyakat!

Számomra az állandó inspirációt mindig a legutóbbi scrapbook alkotásom jelenti. Hiszen azzal is egy korábbi sztorit meséltem el. Szeretem kitenni az alkotósarokba azt, amit készítettem. Ha ez egy albumoldal, akkor még egy kicsit kint „tetszeleg”, később csúsztatom az albumba. Ha ez egy minialbum vagy vászonra készített munka, akkor szintén valahova kiteszem, hogy mindig láthassam.

Egyszerűen szükségem van rá, hogy tovább sugározza vissza rám azt az energiát, amit éreztem, miközben készítettem. Tanácsom, hogy próbáld ki, tégy te is így!

Megteheted csipesszel, bulldog-klipsszel, de kiteheted a nappaliba a polcra is, ideiglenesen.

Hadd illusztráljam ezt egy régi, 2008-as interjúban megjelent fotóval, ahol látszik egy pici az alkotósarokból. Pontosan ugyanezen a helyen írom most neked ezt a cikket. Ez az egy kép készült rólam itt, ezért gondoltam, hogy megmutatom. Maga a kép, kattintásra megnyílik nagyban és így a szöveget is el tudod olvasni. Megjelent a Blikk Nők 2008. február 6-i számában.

blikk_nok2

Pin It on Pinterest

Share This