Szerző: Budaházi Brigitta | ápr 14, 2016 | Lecke
A fotók tárolására kétféle megoldást javaslok. Az egyik a már előhívott, kinyomtatott a másik pedig, a digitális formátumban tárolt fényképekre vonatkozó tanácsom.
- Az előhívott fotókat tartsd állítva, de úgy, hogy elválasztó kartonlapokat teszel közéjük, mert ezek is, a papírokhoz hasonlóan, állás közben meghajlanak. Vannak külön fotó tárolására alkalmas dobozok, ezek nem teszik lehetővé, hogy túl sok fotót tároljunk egymáson, amik meghajlanának állás közben.
Én erre a célra szintén egy háztartásban üresen marad kartondobozból készült „papucsot” készítettem.
- A digitális fotóknak jó, ha kialakítasz egy rendszert. Ezt visszamenőlegesen is célszerű elvégezni. Mindenképpen javaslom, hogy vegyél egy külső tárolóegységet (jelen pillanatban kb. 20e Ft beruházás), amit csak a fotók digitális archiválására használsz.
Itt ha tetszik az én módszerem, akkor alakíts ki egy évek szerinti könyvtárstruktúrát, azon belül külön könyvtárba kerülhetnek a hónapok, s a hónapokon belül a különböző események.
Miért ezt javaslom? Mert, ha megszáll az ihlet és fotókat keresgélnél, így fogod legkönnyebben megtalálni. Ezen kívül, ha a keresőbe beírod az adott eseményt, akkor még ki is dobja magától az eredményt… pl. Bali szülinap. 🙂
Szerző: Budaházi Brigitta | ápr 14, 2016 | Lecke
Akrilbélyegzők – a fóliákat megőrizve, műanyag dossziéba fűzött genotherm-tasakokban tárolom. Így könnyen áttekinthető, milyen bélyegzőim vannak, s mosás után vissza tudom őket csúsztatni a helyükre. A nagyobb bélyegzők számára, amelyeknek kemény műanyag csomagolásuk van, egy külön dobozt rendszeresítettem, ahol nem nyomják egymást össze, mert eltartja a csomagolás egymástól a bélyegzőket.
Vannak, akik az akrilbélyegzőket régi DVD-tokokban, CD-tartókban tárolják. Ez is jó megoldás. Olyat is láttam már, hogy névjegykártya-tartókban, vagy más, osztott műanyagtasakokba csúsztatták a külön elemeire felvágott (alatta-fölötte fóliával védett) bélyegzőket. Ez is jó megoldás.
Szivacsbélyegzők és fanyelű gumibélyegzők – mivel a legnagyobb a kiterjedésük, külön dobozban tárolom őket. Láttam már kosarakban, fiókos szekrényben is, ez csupán hely (és motivációs típus) kérdése.
Vannak, akik szeretik kitenni a fabélyegzőket keskeny polcokra, kimustrált fiókokba rendezve. Nagyon szép látványt nyújtanak!
A bélyegzőtintákat kartondobozokban, csokisdobozokban tartom.
Szerző: Budaházi Brigitta | ápr 14, 2016 | Lecke
Az apróbb kiegészítőket, mint papírvirágok, gombok, speciális tárolóeszközökben tartom. A gombokat egy régi típusú, tolófedeles fa tolltartóban. A papírvirágokat fűszeres üvegekben.
A szalagokat felcsévélve, egy erre a célra készített kartondobozba.
Töltsd le az alábbi cikkemet, ami erről szól, kattints ide:
Budaházi Brigitta: Gordiuszi megoldás szalagokra
A nagyobb matricákat lefűző dossziékban vagy kukoricapelyhes dobozokból kialakított „papucsban”.
A többi díszítőelemet egyszerűen egy nagy dobozba dobtam, abba szoktam beletúrni. Könnyen megtalálom őket!
Az egészen apró kiegészítőket, mint miltonkapcsok, csőszegecsek, strasszok pici, rekeszes dobozokban tárolom.
A washi tape-eket egy IKEA-ban vásárolt, fűszertartó minipolcon tartom. Az alábbi linken kiváló ötleteket találsz a dekortapaszok tárolására.
Washi tape storage ideas
Szerző: Budaházi Brigitta | ápr 14, 2016 | Lecke
A scrapbookpapírokat állítva vagy fektetve is tárolhatod. A fektetve tárolást csak akkor javaslom, ha meg tudod oldani, hogy nagyobb mennyiség nem kerül felhalmozásra úgy, hogy összenyomnák egymást és az alsók emiatt megvetemednének. Az állítva tárolásnál arra kell ügyelni, hogy egy idő után a papír meghajlik, tehát támasztásra van szüksége.
Nálam a pizzásdobozok váltak be. Én színek, témák és funkciók szerint külön dobozokban tárolom a papírokat. Évekig vegyesen egy nagy fiókos szekrényben voltak, míg megelégeltem az állandó keresgélést és egyszer rendet tettem!
Nos, itt van az, amiről beszéltem a bevezetőben. Azóta is hálás vagyok magamnak ezért a döntésért!
Ma már, ha szükségem van pl. egy natúr színű papírra vagy egy szülinapos témájú papírra, netalán egy téli mintás papírra, csak felnyitom a megfelelő dobozt és máris megtaláltam. Míg korábban akár fél órát is töltöttem a papírok átlapozásával, míg megtaláltam a megfelelőt, ma már gyorsan megvan.
Ennek az a titka, hogy különböző kategóriák szerint szétválogattam a papírjaimat egyszer és mindenkorra! Ha pedig új papír „áll a házhoz”, oda dobom be, ahová éppen tartozik. Remek módszer!
Mit történjék a maradékokkal?
Ez szintén egy állandó és fontos kérdés. A scrapbookos hajlamos arra, hogy nagyon nehezen válik meg a fel nem használt papíroktól. Én évekig (legalább 7 évig!) egyetlen miszlik papírt sem dobtam ki! Először ömlesztve tároltam őket, majd abban is rendet tettem.
Egyszerűen, fájó szívvel kellett rájönnöm, sokkal ritkábban nyúltam azokhoz a papírokhoz, amik pici maradékok voltak, mint a nagyobbakhoz. Tehát, minek tároljam őket? Ma már a 10 cm-nél kisebb kiterjedésű papírokat… BOCSÁNAT, hogy leírom, de tényleg így van, kidobom vagy mixed-media technikához hasznosítom. Ez utóbbi nem része a tanfolyamnak, más felületeken mesélek róla.
Szerző: Budaházi Brigitta | ápr 14, 2016 | Lecke
A vágóalátétet jó, ha az asztalon tartod eleve és azon alkotsz. Ez munkafelületként is szolgál és védi is az asztalt az esetleges sérülésektől. Ezen kívül, speciális anyagánál fogva, nem csúszik meg rajta a papír, a kezedet biztosan támaszthatod rajta vágáskor, íráskor. Ha mégsem az asztalon tartod, akkor ha teheted, tárold állítva.
A vonalzók, ollók, művészkés jó, hogyha szintén az asztal közelében vannak. Magam részéről az ollókat az asztalomon tárolom, az egyik fiam által technika órán készített kis tartóban. ♥
A ragasztók esszenciális segédeszközök. Legjobb, ha ez is karnyújtásnyira van tőled. Nálam a folyékonyak egy külön teásdobozt kaptak, a kétoldalasak pedig az irattartó fakk középső rekeszében várnak a sorukra. Ugyanide helyeztem a 3D ragasztókat is. Ezen kívül, még van egy szintén fehér IKEA-s kartondobozom, amiben a nagyobb méretű és különleges ragasztók vannak (tégely kiszerelésű vagy nagyobb hengerre tekert ragasztók).
A nagy méretű vágógép az asztal melletti polc előtt, a saját dobozában, egy kisebb, fotók vágására szolgáló vágógép az irattartó fakkban.