A scrapbooking a személyességről szól. Igen, ha most azt mondod magadban, hogy számodra inkább az alkotásról, emlékek megörökítéséről, kreatív technikák alkalmazásáról, akkor is tökéletesen igazad van. De mindez ugyanúgy személyes döntéseid sorozatának eredménye. Ha engeded, hogy személyiséged, ízlésed, gondolataid, tehát az, aki te vagy gátak nélkül áramolhasson scrapbook összeállításaidon keresztül – ilyen értelemben tényleg a személyességről szól. Ennek egyik eleme a kommentár. Ha írott gondolataid is rákerülnek az oldalra (ennek szükségességét már ennek a fejezetnek az elején is tárgyaltam), mivel mással tehetnéd még személyesebbé, mint azzal, ha saját kezűleg írsz oldaladra vagy az albumodba. Ebben szeretnék bátorítást nyújtani.
A saját kézírásunk maga, egy pici darabka mibelőlünk: felismerhetően és összetéveszthetetlenül csak mi vagyunk. Személyes és egyedülálló. Amikor pedig érzelmekről szóló mondatokat kézzel írunk, akkor a kézírás személyes bája még inkább megmutatkozik. Ahhoz, hogy jól mutasson a kézírásunk, ugyanúgy gyakorlásra van szükség, mint annak idején az általános iskolában történt. Erőfeszítéseket kell tennünk a kívánt eredmény elérése érdekében.
Saját kézírásos betűtípusaink
Talán magad sem gondoltál még bele, de egy ember számos, kézírásos betűtípust használ létezik, amelyek mind különböznek egymástól, de mégis mind egyedi és csak az adott személyre jellemző. Például másképp írunk meg egy karácsonyi üdvözlőlapot, másképp írunk bele gyermekünk üzenőfüzetébe, ha a tanárnőnek címezzük, másképp írunk szerelmünknek, vagy magunk számára. Másképp néz ki egy előadáson készített jegyzetünk, és akkor is másképp írunk, ha a bevásárlólistát vetjük papírra. Ezekhez hasonlóan megalkothatjuk a scrapbook oldalakra szánt kézírásunkat is, ha nem folyóírással akarunk írni, hanem egy csak ránk jellemző, de talán áttekinthetőbb, még azt is megkockáztatom, hogy szebb kézírással akarunk írni.
Ebben szeretnék segítségedre lenni az alábbi videóval. Kérlek, miután elolvastad, görgess lejjebb és olvasd el a lecke további szöveges részét is, ami egy letölthető segédletet is tartalmaz.
Ebben nagy segítségünkre lehetnek a kézírásos fontok. Válassz ki egyet a www.dafont.com oldalról. Egy olyat, amely legközelebb áll hozzád. Nyomtasd ki az adott font betűképét, majd, mint ahogy az iskolában is tetted, kezdd el lemásolni és gyakorolni az adott betűtípust. Ne írj, hanem minden egyes betűt egyenként rajzolj meg nagy méretben. Én annak idején a Marker Feltbetűtípusba szerettem bele.
Készítettem ehhez egy négyzethálót, amit segítségképpen letölthetsz, és azon tudsz gyakorolni.
Ne felejtsd el, hogy mivel ez a saját betűtípusod lesz, ne szolgai módon másold le az egyes karaktereket, hanem építsd bele a saját kézmozdulataidat. Látod, hogy az enyém is mennyire különbözik már az eredetitől. Ha néhány sort, vagy akár egy egész oldalt teleírtál már ezzel a betűvel, hamarosan emlékezni fogsz erre az új írásmódra, és rövid időn belül részeddé válik. Eztán alkalmazd gyakran és meglátod, mekkora örömöt fog okozni az ilyen típusú írás.
Mindeközben ne felejts el olyan oldalakat is készíteni, amelyen saját folyóírásod is szerepel, mert az utókor éppúgy fogja értékelni ezeket is, mint újdonsült kézírásos betűtípusaidat.
Mielőtt a scrabookozást elkezdjük, előfordulhat, hogy nem éreztük szükségét annak, hogy a nyomdaiparban már évszázadok óta használt betűfajtákkal közelebbről is megismerkedjünk.
Scrapbook oldalainkon a kommentárok megírásához, a különböző plusz információk feltüntetéséhez és a címfelirathoz azonban van úgy, hogy nyomtatót használunk. Ez a tény, sokfajta kérdést vethet fel számunkra. Hiszen, célunk, hogy esztétikus oldalak szülessenek, és ehhez nagyban hozzájárulhat az is, hogy milyen betűtípusokat választunk.
Gyakran annyira beleszeretünk néhány betűtípusba, hogy ellenállhatatlan kísértést érzünk arra, hogy egy oldalon többféle betűtípust is alkalmazzunk. De mi alapján tudhatjuk, hogy a kiválasztott betűtípusok hatásosan kombinálhatók? Ehhez meg kell tudnunk különböztetni a betűcsaládokat, mert attól a pillanattól kezdve, hogy a betűtípusok stílusjegyei között felismerjük a hasonlóságokat és különbségeket, képesek leszünk kontrasztot kialakítani segítségükkel. A betűk kontrasztja ugyanis nemcsak esztétikai szempontból fontos. Azért is, mert oldalunk üzenetének befogadását, tehát kvázi a vele történő kommunikációt is hatékonyabbá teszi.
Scrapbookoldalainkat úgy kell kialakítanunk, hogy a szemlélőnek egyetlen pillantásra egyértelmű legyen, miről szól a szöveg – ráadásul a végeredményt kis odafigyeléssel még széppé is tehetjük. Nézzük meg először tehát a betűtípusok fajtáit, majd tekintsük át milyen szempontok szerint alakíthatunk ki hatásos kontrasztot a különböző betűtípusokkal.
A betűtípusok fajtái*
Medievális antikva: A középkori eredetű medievális antikvák az egykor ferdén elvágott szárú lúdtollal, kissé dőlt kéztartással megrajzolt betűk formáin alapulnak. Ezeknek a betűtípusoknak mindig van talpa (serif) és a kisbetűk ferde serifje a lúdtoll dőlt tartása miatt mindig ferde. A kerek betűk íveiben, szintén a lúdtoll hegye és tartása következtében a vonalvastagság finom váltakozását figyelhetjük meg – ezt a továbbiakban „vastag-vékony átmenetnek” hívjuk. A betűk íveinek vonalvastagság szempontjából két legvékonyabb pontját összekötve egy átlós vonalat kapunk. Ez a betű tengelye, mely medievális antikvák esetében nem függőleges, hanem átlós irányú. Mivel ezeknek a betűtípusoknak alig van olyan megkülönböztető jellegzetességük, ami zavarná az olvasást, nem vonják el a szemlélő figyelmét a mondanivalóról, így akkor válasszunk medievális antikvát, ha azt szeretnénk, hogy terjedelmesebb szövegeinket is elolvassák. Medievális antikva betűtípusok: Times New Roman, Garamond, Georgia
Klasszicista antikva: Az 1700-as években a simább felületű papír, a kifinomultabb betűmetszési és nyomtatási technikák, és nem utolsósorban a gépesítés elterjedése következtében maguk a betűtípusok is mechanikusabb megjelenésűvé, merevebb szerkesztésűvé váltak. Az új betűtípusok már nem követték a lúdtollat tartó kéz írását. A klasszicista antikváknak is van serifjük, de meglehetősen vékony, és a felső serif vízszintes, már nem ferde. A betűk szerkezete szabályos akár egy vasúti híd, vonalait erőteljes vastag-vékony átmenetek, kontrasztok jellemzik. Semmi nyoma a lúdtoll dőlésének; a betűk tengelye tökéletesen függőleges. A klasszicista betűtípusok hideg, méltóságteljes, elegáns hatást keltenek. Mivel feltűnő betűtípusok, a vonalvastagság erős kontrasztja miatt, nem a legszerencsésebb választás nagyobb terjedelmű szövegekhez. A vékony vonalak ugyanis majdnem eltűnnek, a vastagok viszont erőteljesek – az összhatás vibráló, „szemkápráztató”. Klasszicista antikva betűtípusok: Bodoni Gloucester MT Extra Condensed
Talpas lineáris:Az ipari forradalommal egy időben jelent meg egy új fogalom: a hirdetés. A klasszicista betűkből a nyomtatott plakátokon távolról csak a vastag függőleges vonalak látszottak, úgy, mint valami kerítés lécei. A probléma megoldását az egész betűalak megvastagítása jelentette. Épp ezért a talpas lineáris betűket az azonos vagy csak
csekély mértékben eltérő vonalvastagság jellemzi. A betűk tengelye függőleges, a kisbetűk felső serifje pedig vízszintes és vastag. Néhány talpas lineáris betűtípus rendelkezik némi vonalvastagságbeli kontraszttal, ezért jól olvasható. Ez alkalmassá teszi őket terjedelmes szövegek szedéséhez is. A szöveg tónusa, folthatása összességében sötétebb lesz, mint a medievális antikvák esetén, mert a betűk vonalvastagsága egyöntetűbb és nagyobb. A talpas lineáris betűket tiszta és határozott rajzolatuk miatt szívesen alkalmazzák gyerekkönyvekben. Talpas lineáris betűtípusok: Copperplate Rockwell Rockwell Extra Bold
Talp nélküli (groteszk):A talp nélküli (más néven sans serif) betűtípusok vonalainak végéről hiányzik a talp – mint azt a francia „sans” szócska (jelentése: „nélkül”) is jelzi. A betűtípusok evolúciója során a talp eltávolításának ötlete viszonylag kései fejlemény és sikeressé is csak a huszadik század kezdetét követően vált. A talp nélküli betűtípusok többségének vonalrendszere optikailag állandó; ami azt jelenti, hogy nincs látható vastag-vékony átmenet, a vonalvastagság kontraszt nélküli. Talp nélküli betűtípusok: Arial Franklin Gothix Heavy Myriad Pro Light
Script (kézírást utánzó): A scrapbookosok által leginkább kedvelt, és legtöbbször alkalmazott betűtípuscsalád, a script. Az írott betűtípusok közé tartoznak mindazon betűtípusok, amelyek a kalligrafikus tollal, ecsettel, tussal vagy ceruzával készült kézírásra hasonlítanak. Ez a csoport könnyűszerrel osztható fel további alcsoportokra, például a folyóírásszerű és a különálló betűkkel írt, a kézírást utánzó és a hagyományos kalligrafikus írást idéző típusokra. Használatakor figyeljünk arra, hogy a cifrábbakkal ne írjunk hosszabb szövegeket, és semmilyen körülmények között ne írjunk vele szavakat csupa nagybetűkkel. Az írott betűk különösen szembetűnők lehetnek, ha nagy méretben használjuk
őket – éljünk bátran e lehetőséggel! Script betűtípusok: Brush Script Segoe Script
Díszbetűk:A díszbetűk típusait könnyű felismerni – ha egy betűtípusról elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a vele írt, néhány bekezdésnyi folyamatos szöveget bárki elolvassa, akkor azt a betűt nagy valószínűséggel a díszbetűk kategóriájába sorolhatjuk. Ettől eltekintve a díszbetűk nagyszerűek – bohókásak, jellegzetesek, és szinte bármilyen alkalomhoz találunk megfelelő típust. A díszbetűk típusai, attól függően, miként használjuk őket, képesek lehetnek egyértelmű érzelmeket közvetíteni, amely a scrapbookban nagyon hasznos lehet. Díszbetűk: Roseweood, Downcome, Subway
*Tipp: a jobb felső képet, amelyen a betűtípusok szerepelnek, ha kétszer kattintasz, le tudod menteni vagy ki tudod nyomtatni nagy méretben, hogy mindig kéznél legyen.
Melyik betűt melyikkel használjuk?
Legyünk bátrak! Próbáljunk meg kialakítani hatásos betűkontrasztokat. Mivel már megtanultuk, hogy miben különböznek egymástól az egyes betűcsaládok, a különbségekre alapozva kombináljuk őket. Általános szabály, hogy legfeljebb két betűtípust alkalmazzunk egy oldalon. Ha mégis szükség lenne többféle stílusra, akkor inkább használjuk ugyanannak a betűtípusnak a különböző változatait. De lássuk, hogy a betűk mely tulajdonságai segítenek a hatásos betűkeverésben:
Méret szerint: Alakítsunk ki kontrasztot nagyméretű betűk és kisméretű betűk között. Nem lehet kontrasztot kialakítani 12 és 14 pontos betűk között, ez csak konfliktust okoz. A különbségnek erőteljesnek kell lennie. Tegyük egyértelművé a dolgot – nehogy bárki is azt gondolhassa, itt valami hiba történt.
Vastagság szerint: Vastagság alatt a betű vonalainak vastagságát értjük. A legtöbb betűcsaládot több, eltérő vonalvastagságú változattal tervezik: normál, háromnegyedkövér (bold), esetleg félkövér (semibold), kövér (extra bold) vagy (light). A betűvastagságok keverésekor is emlékezzünk a szabályra: legyünk bátrak! A normál változatot ne a félkövérrel keverjük, válasszunk hozzá egy még vastagabb betűváltozatot.
Szerkezet szerint: Amit az előző részben a betűtípusok csoportosításánál tanultunk, most hasznosíthatjuk. Alapszabály: soha ne használjunk két talp nélküli betűtípust egyazon oldalon, és soha nem használjunk két talpas betűtípust sem egyazon oldalon. A követendő szabály, csak annyi, hogy a két betűtípust két különböző kategóriából kell kiválasztanunk. Két talpas betűtípus csak akkor használható együtt, ha az egyik medievális antikva, a másik talpas lineáris. Kerülendő tehát két medievális antikva használata, mivel túl sok a hasonlóság közöttük és bármit teszünk, garantált a konfliktus. Ugyanezen ok miatt kerüljünk két klasszicista, két talpas lineáris vagy két írott betűtípus keverését is.
Alak szerint: A betűk alakja alatt „vonalvezetésüket” értjük. Az egyes betűk lehetnek azonos szerkezetűek, de eltérő alakúak. Például egy betűtípus nagybetűs „G”-jének vonalaira ugyanolyan vastag-vékony átmenet jellemző, mint a kisbetűs „g”-re, vonalrendszerük tehát azonos, de vonalvezetésük különbözik egymástól. A legegyszerűbben úgy képzelhetjük el a betűalakok különbségét, ha a nagybetűs és kisbetűs írás eltéréseire gondolunk. Mivel azonban kizárólag a betűalakok különbözősége révén nem hozható létre hatásos betűkeverés, a különbséget más módon is hangsúlyoznunk kell. Például az álló és a dőlt betűváltozatok keverésével még inkább hangsúlyozhatjuk a különbséget. Arra azonban ügyeljünk, hogy mivel a dőlt változatú és az írott betűtípusok formája is kézírásra emlékeztet, sose keverjük őket egymással. Ugyanígy kerüljük két írott típus vagy két dőlt változat kombinációját (a példát lásd az előző pontnál)
A hatásos kommentár szerkesztésekor törekedj arra, hogy ne elsősorban „fogalmazz”, hanem írj. Próbálj meg úgy írni, mintha beszélnél ahhoz, akiről szól az oldalad.
Megfigyeltem, hogy ha görcsösen ki akarjuk találni, hogy mi legyen odaírva, nem fog sikerülni. Ehelyett jobb, ha inkább lazítasz és csak gondolatban, vagy hangosan kezdesz el „beszélni” az eseményről. Ezután írd le, amit átfutott a fejedben! Rögvest! Ha nagyon pongyolán fogalmaztál, ne aggódj, majd később kijavítod azt a néhány szót.
Írd bele a kommentárba „magadat”, azaz az érzéseidet! Egészítsd ki a krónikát azzal, hogy benned az adott esemény mit okozott? Ne csupán első szám harmadik személyben írj az oldal szereplőjéről, hanem igyekezz belecsempészni egy-két mondatba első szám második személyű megszólításokat is.
„Kilenc hónapot jártál bölcsibe, pont annyit, mint amennyit a pocakomban töltöttél, kicsi, kicsi Balikám! Ebben a kilenc hónapban számos olyan érzést éltem át, amit, ha nem kerültél volna bölcsibe, bizony sosem éltem volna át.”
Mindezt azért tedd így, mert ha a jövőbe nézel, az utókor valószínűleg a tényszerű adatoknál, eseményleírásoknál fontosabbnak fogja tartani, jobban fogja értékelni azt, hogy a mögöttes érzelmeidről is olvashatnak.
A megkapó kommentárhoz hozzátartoznak az élettel teli, eleven igék is. Használj olyan szavakat, amelyek segítségével lelki szemeid előtt megjelenhet az adott élmény. Energikus, stílusos szavakat, felkiáltásokat, vonatkozó névmásokat, utalószavakat, mellékneveket válassz, üzenj velük a jövőbe!
„Ezután a sáska, Márkó karjáról átmászott a fényképezőgép objektívjére.”
Ebben semmi izgalmas nincs. Ehelyett fogalmazzunk inkább így: „Aztán a sáska valószínűleg megelégelte a fényképezést és támadóállásba helyezkedett: széttárta mellső lábait és megtámadta az objektívet.”
Ugye mennyivel jobban látjuk magunk előtt a történést? Ez az energikus, eleven igék megválasztásának köszönhető.
A lecke megértéséhez tanulmányozd az alábbi oldalaimat. Figyeld meg, én hogyan alkalmaztam a fenti trükköket!
„Kilenc hónapig jártál bölcsibe. Pont annyit, mint amennyit a pocakomban töltöttél, kicsi, kicsi Balikám! Ebben a kilenc hónapban számos olyan érzést éltem át, amit, ha nem kerültél vola bölcsibe, bizony nem ismerek meg… Sosem gondoltam volna, hogy olyan nehezen tudlak majd elengedni. Bár, már túl voltam Márkó ovis beszoktatásán, ez nehezbb volt. Hiszen sokkal kisebb voltál: alig múltál 2 éves. A sírásod, a ragaszkodásod sokszor kétségbe ejtett: vajon jó-e ott Neked? Helyesen tettem, hogy beírattalak? Minden reggel, ha sírósan otthagytalak, lelkiismeret-furdalásom volt, egészen délutánig, amikor érted mentem. Te pedig, legtöbbször mosolyogva fogadtál… Aztán, lassan mégis megszoktad a közösséget, időleges távolságunkat. Mai napig hálás vagyok Éva néninek, hogy úgy vigyázott rád, ahogy én kértem tőle. Úgy örülök, hogy a bölcsis napjaidról ilyen nyugodt, vidám, nevetős képekeet őrizhetek Rólad! A kilencedik hónap végére minden szépen és nyugodtan zajlott, s az én szívem is megnyugodott végre. Szeretlek. Anya”
Sáskajárás
„Ez az imádkozó sáska először Matyi nyakán landolt, majd Balira röppent. Balázs vidáman kuncogott, mert a kapaszkodó sáskalábak csiklandozták. A sáskajárás ezután Márkó karján folytatódott. Márkó egy picit bizalmatlanabb volt, de ennek ellenére nagyon bátran viselkedett. Hagyta, hogy a sáska végigsétáljon a karján, majd az ujjain lépdeljen. Aztán a sáska valószínűleg megelégelte a fényképezést és támadóállásba helyezkedett: széttárta mellső lábait és megtámadta az objektívet. Ezen jót nevettünk és hagytuk szegény rovart, hadd repüljön tovább. Ha őt magát nem is, de ennek a bátor esetnek az emlékét hazahozhattuk.”
„A konyhában tettem-vettem, amikor feltűnt a csend. Mi történhetett?! Ó, hát ez! 🙂 Apával előlhagytunk néhány filctollat, Te megtaláltad, és ezek a filcfirkák születtek. Annyira tipikus gyermeki huncutság volt ez Tőled, Márkó! Előbb a saját arcodat, majd a kicsi Balika arcocskáját dekoráltad ki, aki ekkor még egy éves sem volt! Ott kuncogtunk ezen mind a hárman. :)”
Mindannyian elfoglalt életet élünk. Akár dolgozó nőként vagy már pihenő nagymamaként, vagy éppen most kirepült ifjúként futsz neki a következő napoknak, valószínűleg neked is folyamatos rohanás az életed.
Elgondolkodtam azon, hogy amikor scrapbook oldalainkhoz kell(ene) megírnunk a kommentárt, sokszor lehet, csak sóhajtunk egyet, és inkább nem vesződünk vele. Ehelyett, lelkesen javaslom, inkább örömmel állj neki, hiszen ha megállsz fogalmazni, összeszedni a gondolataidat és picit elcsöndesedsz, kizökkenhetsz ezáltal a nagy hajtásból.
Ezzel a leckével az a célom, hogy segítsek áttörni azokat a gátakat, amelyek még megakadályoznak abban, hogy hatásos és szívből jövő, felszabadult kommentárokat tudj írni. Vedd ezt a néhány fejezetet és mondd el magadnak: „Ma élvezettel fogom megírni a készülő oldalam kommentárját!”
Scrapbookoldalaidat a következő generáció, vagy magad számára úgy teheted még inkább személyesebbé, ha a kiválasztott témához, a cím és fénykép(ek) mellé kommentárt, megjegyzést is elhelyezel.
Természetesen, a kommentárral rendelkező oldalakkal egyenértékűek azok az összeállítások is, amelyeken készítője nem helyez el mást, csupán egy oldalcímet, vagy egy dátumot, és inkább színekkel, dizájnnal és díszítéssel fejezi ki mindazt, amit mondani szeretne. Ezen a tanfolyamon azonban a scrapbookingról, mint a jövőbe küldött „lenyomatunkról” szeretnénk beszélni. Én azt tapasztaltam, hogy magamból adok többet azáltal, ha írásban is kifejezem, miért volt fontos számomra, hogy éppen azt az eseményt, érzést, pillanatot rögzítettem abban a bizonyos scrapbookoldalban.
Kézzel vágott A számítógépen írd meg, majd nyomtasd ki a címfeliratot (így rengeteg betűtípus közül választhatsz, valamint a méretet is be tudod állítani). Ha a papír színére nyomtatsz, akkor kis ráhagyással vágd ki a betűket/címet, vagy nyomtasd a papír hátoldalára (a nyomtatási opcióknál válaszd a tükörképet, így a betűket kivágva a színükön pont megfelelő irányban állnak majd). De akár kézzel rajzolt betűket is kivághatsz művészkéssel. A kézi vágást ma már helyettesíthetjük formavágógépek (Sizzix és Silhouette) betűkészleteivel kivágott címfeliratokkal is.
Bélyegzett
Betűbélyegzőkkel ötletes és szép feliratokat készíthetsz. Nyomdázhatsz közvetlenül a háttérpapírra vagy ki is vághatod az egyenként bélyegzett betűket. Előnye, hogy a betűbélyegzőket számtalanszor felhasználhatod más-más oldalaidnál.
Kisfiús báj
Betűmatricák és más betűelemek
Legegyszerűbben előre gyártott betűmatricákkal készíthetsz feliratokat. Ezek a dekoratív matricák rengetegféle színben és formában kaphatók és textúrájukkal feldobják a scrapbookoldalakat. Léteznek chipboard, filc, dekorgumi, pufi betűmatricák, de közönséges matricák is.
Ketten a meseerdőben
Vegyes technika
Ha betűmatricát használsz, akkor a különböző nagyságokat és textúrákat kombinálhatod is egymással: például a csillámos matricát a sima, egysíkú dekorgumi matricával vagy a kicsit a naggyal. Teremts nagy, észrevehető kontrasztot minden esetben!
Gigis dolgaim
Kézzel írt
Kézzel írt címfeliratokat is készíthetsz oldaladra, minialbumodra. Ha még nem vagy elég biztos magadban, akkor először rajzold meg ceruzával a feliratot, majd írd át zselés tollal vagy filctollal.
Különálló címkén
A címfelirat elkészítésének ötletes módja, ha a feliratot külön címkén (tag-en) helyezed el, ezzel is kiemelve azt.
1 évtizede együtt
Nyomtatás, transzferálás
Az első pontban ismertetettek szerint nyomtathatod is a címfeliratot, de a betűket vagy a címfeliratot nem muszáj kézzel kivágni, hanem nyomtathatod közvetlenül az alapkartonra vagy körbevághatod négyzet formában is. (Jó tudni: 12×12 inches kartonra közvetlenül nem tudunk nyomtatni, ezt először le kell vágni A4-es formátumra, majd ezt a nyomtatott papírt kreatív módon elhelyezni oldalunkon).
Transzfermatricával, vagy transzferáló folyadék segítségével azonban áthidalhatjuk ezt az utóbbi nehézséget. Ezeknek a megoldásoknak a lényege, hogy a címfeliratot közvetlenül az oldalra varázsolhatjuk. A transzfermatricák (vagy kaparós matricák) egy fa vagy műanyag lapka (mint egy jégkrémpálcika) segítségével vihetők fel a fóliáról, közvetlenül a papírra. A transzferáló folyadék pedig egy olyan kémiai oldat, amivel, ha átitatjuk a papír hátoldala felől lézernyomtatóval a fordítva, azaz tükrözve (!!!) nyomtatott betűket, akkor a lézernyomtató tintája átragad az átázott egyik papírról (amire nyomtattuk) a másikra (a scrapbook papírra).
A Scrapbook Tanfolyam honlap kezdő és gyakran alkotó scrapbookosok számára kínál tanfolyamokat kreatív albumkészítés témában. A tanfolyamok között találsz interneten keresztül, otthon végezhető online tanfolyamokat és személyes foglalkozásokat is. Böngéssz és válaszd, ami neked tetszik!